Orbán Sándor

Orbán Sándor

Az alábbi képzések oktatásában veszek részt:

Ékszerbecsüs

Orbán Sándor – okleveles vegyészmérnök, külkereskedő becsüs és drágakő meghatározó

Először, mint fejlesztőmérnök, majd tudományos kutató, végül, mint ékszer nagy és kiskereskedő, tulajdonképpen 40 éve foglalkozom nemesfémekkel. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerem a nemesfémeket a bányászatuktól, az ékszergyártáson keresztül egészen a hulladékfeldolgozásig. Gyakorlatilag bármely nemesfémet érintő kérdésre válaszolni tudok, és ha nem, akkor tudom, hol lehet utána nézni.
27 éve tanítok becsüsöket és biztosíthatom Önöket, hogy óráimon nem fognak unatkozni! Csak olyan tárgyakkal, illetve esetekkel fognak találkozni, amit én magam is megéltem és nem csak hallomásból tudok rollúk beszámolni.
Tanítottam a Géniusz Art Kft-nél, a BÁV Zrt-nél, a Perfekt Kft-nél, 2007 Kapos Kft-nél. Ez utóbbi cég becsüs képzésének létrehozásában tevékenyen részt vettem. Itt már be is fejezném a bemutatkozást, de ha az általam tanított több száz becsüs valamelyikével találkoznak, kérdezzenek rá bátran az óráimon tapasztaltakra!

Sándor az elmúlt évek alatt a hallgatói értékelés alapján: 10/9,8 pontot kapott az alábbiak alapján:
• felkészültség
• a tanfolyam anyagának bemutatása
• a foglalkozáson kívüli segítségnyújtási készség

Legyen Ön is naprakész! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha Önt is érdeklik legújabb képzéseink, csoport indulásaink, valamint aktuális kedvezményeink, iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön időben ajánlatainkról!
ÚJ jelentkezőink részére

AJÁNDÉK

Vegyen részt 2024-ben induló bármely szakmai képzésünkön és ajándékba adunk egy 30.000 Ft értékű Angol online nyelvi csomagot!

*Ajánlatunk 2024. január 1-től visszavonásig érvényes!