Dr. Pénzes Beáta

Dr. Pénzes Beáta

Az alábbi képzések oktatásában veszek részt:

  • Gyógyszertári szakasszisztens

1997-ben végeztem gyógyszerészként a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd ezt követően gyógyszerhatástanból szakvizsgát tettem.

Pályámat közforgalmú gyógyszertárban kezdtem, ott, ahol az egyetemi szakmai gyakorlatomat is töltöttem. Nagyon sokat köszönhetek a gyógyszertárban dolgozó asszisztenseknek, szakasszisztenseknek, mivel az ő napi rutinjuk, a betegekkel való kommunikációban való jártasságuk, lelkesedésük, munkájukban mutatott szakértelmük igazán pozitív inspiráció volt számomra.

Jelenleg egy neves gyógyszercég orvosi osztályának munkatársaként dolgozom. Munkám során számos terápiás területben volt szerencsém elmélyedni, nem csak a gyógyszeres terápiás lehetőségekben, hanem a betegségek kórtanát illetően is. Hiszem, hogy a gyógyszertant csak úgy lehet megtanulni, érteni, ha az anatómiai, élettani és kórtani alapokkal is tisztában vagyunk.

Több, mint 10 éve veszek részt gyógyszertári asszisztensek, szakasszisztensek képzésében. Oktatói tapasztalatra a gyógyszeriparban végzett munkám során tettem szert, kollégáim képzésében, egészségügyi szakembereknek szervezett tudományos ismeretterjesztésében van tapasztalatom. Önmagam fejlesztésére is fordítok időt, számos képzéshez, tréninghez csatlakozom, hogy a hallgatók számára hatékonyan tudjam átadni a számukra releváns tudást, segítsem őket abban, hogy értően tudják elsajátítani a szakmai anyagot, melyet majd munkájuk során a betegek egészségének javítására tudnak fordítani.

Legyen Ön is naprakész! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha Önt is érdeklik legújabb képzéseink, csoport indulásaink, valamint aktuális kedvezményeink, iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön időben ajánlatainkról!
ÚJ jelentkezőink részére

AJÁNDÉK

Vegyen részt 2024-ben induló bármely szakmai képzésünkön és ajándékba adunk egy 30.000 Ft értékű Angol online nyelvi csomagot!

*Ajánlatunk 2024. január 1-től visszavonásig érvényes!